2011. február 16., szerda

Egyptomi mámor?

Mubarak lemondása a hatalomról a nemzetközi médiában pár nap alatt levette Egyiptomot a címoldalakról, ahol három héten keresztül folyamatosan szerepelt. Még mindig lehet olvasni/hallani/látni, de a világ most inkább Jemenre, Líbiára, Bahreinre, Iránra figyel, mint a Közel-keleten végigsöprő forradalomhullám aktuális állomásaira. Az elemzők azt tippelgetik, vajon sikeres lesz-e ezekben az országokban a tüntetés-sorozat, mennyire reagál erőszakosan a hatalom, kik a megmozdulások vezetői. Ezek mind fontos kérdések, de én azért nem venném le a szemem Egyiptomról sem. A legnagyobb arab országban változás történt, de milyen?
Azt tudjuk, hogy minek lett vége: egy Nyugat-barát külpolitikát folytató, szekuláris diktatúrának, amelynek nem sikerült az lakosság nagy részét kiemelni a szegénység, munkanélküliség, kilátástalanság csapdájából. Az ellenzék brutális elnyomásának, a mindent átszövő korrupciónak. Egy népszerűtlen uralomnak. Ennek vége, de mi jön most?
Elég messze vagyok Kairótól, így nem tudom megállapítani, milyen ott most a közhangulat, mennyire erufórikusak a változásnak örülő tömegek, mennyire gondolják azt, hogy most minden egycsapásra szép és jó lesz a Nílus partján. Őszintén remélem, hogy semennyire. Még azt sem lehet biztosan tudni, milyen lesz az új civil kormány, amely majd a választások után átveszi az ország irányitását a jelenleg kormányzó hadseregtől (még az is előfordulhat, hogy hosszútávra berendezkedik egy katonai diktatúra). Bár jelenleg az tűnik a legvalószinűbbnek, hogy egy mérsékelt külpolitikát folytató, az USA-val baráti viszonyt ápoló (az évi 1,3 milliárd dolláros amerikai támogatásról ők sem fognak lemondani), az Izraellel való békét fenntartó elnök kerül hatalomra, aki jó esetben enyhíteni fog a diktatúra brutalitásán, szélesíteni fogja a szabadság- és politikai jogokat. Valamennyire. Talán. De még ha az emberijogi fejleményekkel kapcsolatban optimisták is vagyunk (arab országról van szó!), még mindig ott van egy legalább ekkora probléma: a gazdaság, az életszínvonal helyzete.
Képes lesz-e az új hatalom ezt megoldani? Lehetséges-e egy túlnépesedő, szegény ország (a gyorsan növekvő lakosság nagy része a Nílus partjának egyre szűkülő nem sivatagos sávjában él) gazdasági problémáit érdemben enyhíteni? Létezik-e olyan, hogy egy muzulmán arab ország hatalmas ojalkincs nélkül gazdaságilag felemelkedik? Reménykedni lehet...
Akár a fent felvázolt Nyugat-barát irányt tartja Egyiptom, akár a politikai iszlám tör előre (mérsékeltebb, vagy szélsőségesebb formában), akár a nasszeri hagyományokon alapuló (pán)arab nacionalizmus tér vissza, a gazdasági bajokat egyik sem fogja tudni megoldani. Egyiptomnak (és a többi muszlim országnak) nem újabb ideológiai vezérekre van szüksége, hanem gazdasági csodadoktorra. A jelenleg megoldhatatlannak tűnő kilátástalanságot egy ideig talán feledtetni tudják újabb szólamokkal (legyen az demokrácia, iszlám, vagy bármi egyéb), de az emberek valódi problámáit sosem fogják megoldani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése